Archive for the ‘Filmek’ Category

Zimmer Feri 2

Folyatódik Tímár Péter nagysikerű vígjátéka, a Zimmer Feri. A Fikász család ezúttal a kastélyszálló-bizniszben igyekszik maradandót alkotni. Hasonlóan a tizenkét évvel ezelőtti történethez, ezúttal is a szellemes fordulatoké lesz a főszerep.
A Fikász család tagjai Ferenc, a felesége Vilma, a lányuk Rózsi, a vejük Pista és a strand-büfés Charlie visszatérnek, hogy ezúttal a korábban a Balaton-parti vendéglátásban megszerzett tapasztalataikat a modern kor követelményeihez igazodva a kastélyszálló-bizniszben kamatoztassák.
Charlie és Pista közösen találnak egy teljesen romos, elhagyatott kastélyt egy távoli kis faluban, amit pár ezer forintért meg is szereznek …

Kaméleon

Farkas  Gábor foglalkozását tekintve szélhámos. Magányos, csúnyácska nőket hálóz be,  szerelmet ígér, majd megcsapolja a bankszámlájukat. De egy nap, elege lesz a  piti ügyekből, igazi kihívásra vágyik. Így találkozik Hannával, a gazdag és  szép balerinával, aki egy sérülés után próbál visszatérni a színpadra. Gábornak  minden trükköt be kell vetnie, hogy a lány komolyan vegye, szerez magának  luxuslakást, sportautót, orvosi diplomát, sőt egy egész kórházat is, ha kell.  De a hazugságok bonyolult hálójába ő maga is belegabalyodik, és végül már azt  sem tudja biztosan, valóban csak a pénz-e a cél…
Szereplők: Nagy Ervin, Hámori Gabriella, Trill Zsolt,  Csányi Sándor, Kulka János, László …

Immigrants

Több bevándoroló érkezik az Amerikai Egyesült Államokba, mint a világ összes többi országába.
Mi lehet ennek az oka?
Ilyen sokan szeretik a hot-dogot és a hamburgert? Vagy ilyen sokan szeretnének találkozni Snoop Dogg-al. Netán ilyen sokan akarják megcsöcsörészni Pamela Andersont? Talán.
Az igazi indok azonban nem más: Az amerikai bevándorlók mindegyike azt a bizonyos „amerikai álmot” szeretné átélni, amely szerint gazdag lesz, híres és sikeres.
Az Immigrants – Jóska menni Amerika! igazi világszenzáció! Az elsõ olyan magyar-amerikai film, amelyben szerepel, Christina Aguilrea, Eminem, Ozzy Osbourne, Madonna, Michael Jackson, Danny DeVito, Michael Douglas, Arnold Schwarzenegger, Samuel L. Jackson, Howard Stern és újra együtt látható a …

Majdnem szűz

Árva Boróka (Urbankovics Júlia) 18. születésnapját tölti, melyre otthonteremtési segélyként másfél millió forintot kap. Minden vágya, hogy szerelmével, Jánossal (Hujber Ferenc) végre „emberhez méltón” egy fényes szállodában ünnepeljen, amihez persze ezt a pénzt szándékozik felhasználni. A paradicsomi állapot hamar véget ér, amikor a pénz elfogy. Ekkor János rábeszélésére, Boróka szobára megy a szintén a szállodában lakó, korosodó, gáláns úriemberrel (Lukács Sándor), aki a lány karjaiban rohamot kap.
Az Állami Gondozó Intézetet elhagyó fiatal árvának nincs hová mennie, szerelméhez költözik, aki mivel könnyû fizetés kiegészítésnek gondolja – még a kuncsaftokat is házhoz szállítva – áruba bocsátja a szeretetre éhezõ lányt. Egészen addig …

Zuhanórepülés

Az igazi alvilág, ahogyan eddig még sosem láttad.
Tündérmese az ezredforduló Budapestjének egyik legkevésbé sem romantikus szegletéből. Urbánus legenda egy fiatal zsiványról, egy gyönyörű lányról, rengeteg pénzről és a legrohadtabb kalandról az életben…
Theo (Nagy Zsolt) kiszabadul a börtönből, ahol másfél évet húzott le könnyűdrog átadásért-birtoklásért. A kapuban fülében cseng még  cellatársa útravalója: ide nincs visszatérés, az kizárt. Új életet kell kezdeni.
Külföldre készül, munkát vállalni bármixerként egy hajón, de első útja egy bárba vezet, ahol semmi sem változott a bent töltött évek alatt.  Régi barátok, régi kliensek és régi nők. Melinda (Gryllus Dorka) is pont olyan, mint előtte: gyönyörű sztriptíztáncos, aki őszintén …

Idegölő

A bérgyilkosokat nem nagyon szereti senki. Nem csoda, hisz válogatás nélkül ölnek és piszkosul jól is keresnek vele. Ám eszünkbe jut-e néha, hogy a bérgyilkosoknak magánéletük is van? És gondolunk-e néha arra, hogy a bérgyilkosoknak fogsoruk is van, sőt rossz foguk is, amely éppúgy megfájdulhat, mint bármely tisztességes emberé? Pontosan ez történik Keszeggel is, Közép-Európa legprofibb bérgyilkosával. Bizonyos okoknál fogva a legtöbb emberben felmerült már a gondolat, hogy megöli a fogorvosát. Nincs ezzel másként Keszeg sem, annál is inkább, mert a gyökérkezelés alatt rádöbben, hogy Jorgos nem más, mint az a célszemély, akit el kell takarítania az útból.

Tibor vagyok, de hódítani akarok

Ez a film a szexről, a szerelemről és a fiatalságról szól. Mi történik akkor, ha egy gimnazista fiú találkozik álmai asszonyával? A nő egy kicsit idősebb, egy kicsit férjezett, egy kicsit félrelép, de sebaj – senki sem tökéletes. A lényeg, hogy ott van, látható, tapintható, sőt néha úgy tűnik kapható is, úgyhogy meg kell szerezni, mindenáron. …

A herceg haladéka

Történetünk főhőse Gáll Alida, közel negyven éves fotó és divatmodell. Sikeres életút közepén tart. Elvált, tartós kapcsolata és gyereke nincs. A film elején egy országos TV hálózat “Talk Show”-jában ismerjük meg, ahol kiderül róla, hogy egocentrikus és karrierista alkat…bár kétségtelenül népszerű mint modell. Másnap délelőtt különös dolog történik vele… Egy gyér forgalmú aluljáróban halad, amikor egy tolvaj kirántja a kezéből a táskáját és el akar futni vele, a nő nem hagyja. Dulakodni kezd a fiatal bűnözővel, aki előránt egy pisztolyt. A pisztoly elsül, majd megáll Alida szíve előtt néhány centivel És ekkor megáll az idő… Alida egy hatalmas, sötét csarnokban …

Csak szex és más semmi

Dóra (Schell Judit), a csinos dramaturg egy nap rádöbben, hogy vőlegényének felesége van. Legjobb barátnője, a szintén állandó szerelmi problémákkal küzdő Zsófi (Dobó Kata) tanácsára hirdetést ad fel. És innentől kezdve nincs megállás! Feltűnik egy sármos színész Tamás személyében (Csányi Sándor), egy sikeres zeneszerző (Seress Zoltán), egy kifőzdés török fiú (Czapkó Antal), és máris összegabalyodott minden. De aztán, ahogy az már csak lenni szokott, bekopog az ajtón a szerelem.

Csudafilm

Egyszer volt, hol nem volt egy ember, bizonyos Nikos a Baross téri aluljáró egy zugában.
Itt talál rá két görög hagyatéki ügyvéd öltönyös-táskásan, és velük együtt a csoda. Vagyis valami Nikos-i szemmel elképzelhetetlen örökség: igazi luxus szálloda egy félszigetnyi területen; egy görög rokon végrendelkezésének köszönhetően. Először nem is érti, aztán meg ugyan érti, de nem hiszi. Megijed tőle, majd elmúlik félelme, csak mégse akarja elhinni.
Repülőre ül hát, hogy Krétán átvegye örökségét, a Capsis szállodát. És persze azért is, hogy mindig azt csinálja, amit neki nem kellene csinálni: fűnyírók közt aludni, hajszál híján felgyújtani a nagy múltú szállodát, reflexszerűen üres …

Link

Kategóriák

Archívum